2015. január 22., csütörtök

Vírus és halál: Nagytétényi halotti anyakönyvek a filoxéra idejéből

Nemrég előkerült egy régi dolgozatom, amit öt éve írtam nagytétényi anyakönyvekről egy egyetemi órára - a mostani bejegyzésben ezt fogom összefoglalni. Az anyakönyvekről már írtam korábban (itt és itt), úgyhogy most nem merülök bele abba, hogy mi is ez pontosan, úgyhogy térjünk is rá arra, hogy mi folyt a vizsgált időszakban, 1888 és 1892 közötti Nagytétényben!

Felüti a fejét a filoxéra: egy vég kezdete

Az 1880-as években tomboló filoxéravész jelentősen megváltoztatta a magyar szőlőtermelést és borkészítést: a szőlőket megtámadó betegség miatt fajták pusztultak ki, és borkészítő települések vesztették el megélhetésüket, köztük Nagytétény is. Itt 1881-ben találtak filoxéra által fertőzött szőlőtövet, az évtized végére pedig a szőlőtövek túlnyomó többsége elpusztult.