2014. július 24., csütörtök

Kántor, az igazgató

Kántor Imre aláírása
Október hó 23-án Baross Gábor telepen, az Apponyi-úti sorompónál elütötte a vonat Kántor Imre 50 éves állami elemiiskolai igazgatót, aki a helyszínen azonnal meghalt. A sorompó alatt, bár le volt, engedve, Kántor igazgató átbújt, hogy ne késse le a bejáró B.H.É.V. vonatot, mert éppen egy tanítógyűlésre igyekezett Budapestre. - közölte a Budavidéki Hírlap 1941-ben. A hetilap az elhunyt igazgató oktatási és katonai tevékenységét emeli ki: előbbi hivatása volt, utóbbit pedig feltehetően a világháború miatt volt fontos kiemelni. Valójában ezek csak a jéghegy csúcsa. (...)
Kántor aktív tagja volt a barossi társadalomnak, többek közt az egyházközségben és a Polgári Körben is tevékenykedett. Sajnos Barossra érkezése előtt nagyon keveset tudunk róla, jóformán a már idézett cikk az egyetlen forrásunk. Ebből kiderül, hogy ötven éves, és a Frontharcosok elnöke is búcsúztatta. Ez alapján 1891 körül születhetett, és huszonéves fiatalemberként harcolhatott az első világháborúban.
III. utca 17. Így néz ki manapság a ház, amiben Kántor Imre lakott. 
Kántor 1937-ben már a telepen lakik, a III. utca 17-ben. Az értelmiségieket felvonultató lista szerint magántisztviselőként működik, valószínűleg már ekkor is tanító, de 1939-ben válik aktívvá. Egyrészt átveszi az egy évvel korábban hivatalba lépő vitéz Barotányi Ferenctől az igazgatói posztot, másrészt belép a Templomépítő Egyesületbe. A következő két évben rengeteg területen találkozunk a nevével: a főispán a községi Testnevelési Bizottság tagjának javasolja, a következő évben pedig a Polgári Kör választja titkárának, de következő évben már a Kör elnökeként halt meg.
Így nézett ki az iskola, amikor Kántor Imre volt az igazgató.
Az igazgatót nem csak a Templomépítő Egyesületben betöltött szerepe köti az egyházhoz. Először az Egyházközségi Tanács tagjaként tűnik fel a neve, aki a kulturális szakosztály elnöke és a számvizsgáló bizottság tagja, de megválasztják pénztári ellenőrré is. Feltehetőleg már korábban is tagja volt a képviselő-testületnek, hiszen a Tanács tagjait általában a testület a legtekintélyesebb tagjai közül választja. A kulturális szakosztály elnökeként pedig műkedvelő és ismeretterjesztő előadások szervezése, valamint az ifjúsággal való törődés volt a fő feladata, így kapcsolódott iskolaigazgató tevékenységéhez is, ahogy a fiatalsághoz kötődött úgy is, mint a Leventebizottság tagja.
A nem csak az iskola falai között aktív igazgatók sorába illeszkedik Kántor Imre munkássága. Ez az egyre tevékenyebb, Baross Gábor telep főbb társadalmi szervezeteiben fontos szerepet vállaló időszak zárult le a halálos balesettel. A temetésről szóló beszámoló szerzője is pátosszal ír róla: „Mindenki szerette, mindenki becsülte. Most a véletlen elvitte, és a kis társadalom, aminek lelke, mozgatója volt, most gyászosan hallgatva, szinte tapogatózva jár, mint a vak, aki elvesztette biztos vezetőjét.”


Nincsenek megjegyzések: